A fül az egyik olyan érzékszerv, amelyik a legkorábbi embrionális stádiumban (4 hónaposan) teljesen kifejlődik. A magzat elkezdi a külvilágból jövő akusztikus információkat felfogni, elkezd “fülelni”. A fül összeköti a belső és külső világot, mely feladatát egy életen át megtartja. A hallás és a beszéd marad az ember összeköttetése élete végéig saját lénye, személyisége és a külvilág, azaz a társadalom között. Ennek megfelelően 3 részből épül fel hallószervünk, melyek szorosan összekapcsolódnak: külső, közép és belső fül.

A külső fülben a fülkagyló felfogja a hangot, felerősíti, a külső hallójáraton keresztül megszűri és a dobhártyához juttatja, majd a dobhártya felfogja, tömöríti és továbbítja.

A középfül a továbbított hangot a dobüreg, az Eustach-féle kürt és a három hallócsontocska segítségével tovább szűri, tompítja, szabályozza a hanghullámokat és védi a belső fület.

A belső fül a hallószerv első képzett részecskéje, mely a végleges hangelemzést végzi. Magában rejti az egyensúlyszervet is, mely felfogja a test összes mozgását, észleli a gyorsítást, lassítást és integrál mindent, aminek köze van a mozgáshoz. A csiga a hozzáérkező hangokat elemzi és a hallóideghez vezeti. Az ívjáratok szabályozzák a tér és időészlelést együttműködve az egyensúly-szabályozókkal, a vizuális és taktikus érzékszervekkel.

A fül egy bonyolult egymásba kapcsolódó gépezet, melynek kiindulási alapja a hallás, meghallás és kimenetele a beszéd.