A fül működése
A fül az egyik olyan érzékszerv, amelyik a legkorábbi embrionális stádiumban (4 hónaposan) teljesen kifejlődik. A magzat elkezdi a külvilágból jövő akusztikus információkat felfogni, elkezd “fülelni”. A fül összeköti a belső és külső világot, mely feladatát egy életen át megtartja. A hallás és a beszéd marad az ember összeköttetése élete végéig saját lénye, személyisége és a külvilág, azaz a társadalom között. Ennek megfelelően 3 részből épül fel hallószervünk, melyek szorosan összekapcsolódnak: külső, közép és belső fül.
A külső fülben a fülkagyló felfogja a hangot, felerősíti, a külső hallójáraton keresztül megszűri és a dobhártyához juttatja, majd a dobhártya felfogja, tömöríti és továbbítja.
A középfül a továbbított hangot a dobüreg, az Eustach-féle kürt és a három hallócsontocska segítségével tovább szűri, tompítja, szabályozza a hanghullámokat és védi a belső fület.
A belső fül a hallószerv első képzett részecskéje, mely a végleges hangelemzést végzi. Magában rejti az egyensúlyszervet is, mely felfogja a test összes mozgását, észleli a gyorsítást, lassítást és integrál mindent, aminek köze van a mozgáshoz. A csiga a hozzáérkező hangokat elemzi és a hallóideghez vezeti. Az ívjáratok szabályozzák a tér és időészlelést együttműködve az egyensúly-szabályozókkal, a vizuális és taktikus érzékszervekkel.
A fül egy bonyolult egymásba kapcsolódó gépezet, melynek kiindulási alapja a hallás, meghallás és kimenetele a beszéd.
“A bolygóidegnek köszönhetjük a pszichoszomatikus reakciókat, mint a görcs (szorongás, szorítás), heves szívdobogás, az anorexia, a bulémia, a hólyagproblémák, vese, emésztőszervek visszajelzései. Létezik egy pszichoszomatikus és szomato-pszichikus kapocs, amely szelepként rögtön visszacsatol a bolygóideget ért legelső ingerre, a dobhártyán keresztül érkezőre. Ezért olyan fontos a hang, a szó, a beszéd a belső válasz megszólaltatása szempontjából.”
-Tomatis- ford. Anna-Marie Vermeulen-Saurel-ford. Juhász Gabriella-